A mi generációnk már átélt egy ünnep-váltást. Nekünk még a Télapó hozta a csizmánkba a finomságot, később érkezhetett a Mikulás is. November hetedike helyett hirtelen október huszonharmadikát ünnepeltük. Megjelentek az adventi koszorúk, és többé nem volt ciki éjféli misére járni. Május elsején már nem vonultunk transzparensekkel a dísztribün elé, hanem inkább simán majálisoztunk. Egyszóval a kommunista-szocialista ünnepektől megtörtént a visszatérés a régi ünnepekhez.
Régi? De milyen régi? Valahogy az volt rendszerváltáskor a természetes, hogy a háború előtti világ köszönt valamelyest vissza, a korábbi, kereszténységhez kapcsolódó ünnepek éledtek fel újra, vagy erősödtek meg jobban. Ilyenek voltak például a betlehemezés, a Szent István napi körmenet, vagy a Márton-nap.
De ha az ember tényleg vissza akar nyúlni a gyökerekhez, és meg akarja találni az ősi ünnepeket, akkor miért csak legfeljebb ezer évet ugrik vissza? Miért nem keresi meg mindennek az alapját? És ugyan hogyan? Ki tudja már azt, mi volt akkor? Meg amúgy is, őseink lóról hátrafelé nyilaztak, nyereg alatt puhították a húst, és jurtáztak, mit ünnepelgettek volna?
Pedig bizony voltak régi ünnepek, és még ma is élnek az ősi magyar szertartások. Olvasható róluk könyvekben, hallható kutatóktól, és megélhető különböző szereken. Sőt, olyan öregektől, akik még a hagyomány útján kapták a tudást elődeiktől, mestereiktől. Ilyen volt Máté Imre bácsa (Yotengrit), Karaul, és én ide számítom a néhai Árva Vincét, az utolsó magyar pálos atyát, akivel személyes kapcsolatunk is volt. De Molnár V. Józsi bácsi is rengeteget tett azért, hogy ezek a régi ünnepek mára visszatérhessenek.
Néhány évvel ezelőtt igen szoros kapcsolatot ápoltunk hagyományőrzőkkel, dobolós csapatokkal, táltos-körökkel. Ekkoriban életünk szerves részeit képezték az ősi magyar szerek. Ezeknek alapját mindig a természet jelentette. Jelen volt bennük az öt elem: a tűz szer-tűz vagy parázson járás, illetve gyertyák, mécsesek formájában, a víz konkrétan vízként, a föld úgy, hogy mezítláb álltunk a talajon, a levegőbe gyógyító zsálya füstjét eregettük.
Az ötödik elem pedig, mint azt Luc Besson filmjéből mindannyian tudjuk: a Szer-elem. Én többes élményt éltem át ezzel kapcsolatban az ilyen szereken: egyrészt magamra, legbelsőbb valómra figyeltem, másrészt szeretettel kapcsolódtam a jelenlévőkhöz (kézenfogós kör, ölelések, mosolyok), harmadrészt átéltem az egységet a természettel, Istennel.
A magyar szert többnyire nem zárt térben (pl. templom) tartják, hanem kint a természetben, tágas síkságon, hegycsúcson, patak partján, erdő mélyén. A zárt teret itt legfeljebb a jurta vagy az izzasztókunyhó képviseli.
Doboltunk és énekeltünk. Csodálatos dalokat tanultam, melyek Föld anyáról, Ég atyáról, az áradó vízről vagy a megtisztító tűzről, és persze a szeretetről, szerelemről szóltak. Megjelentek bennük szent állataink, a sólyom (az aranycsőrű és sárarany körmű), vagy a szarvas (agancsos, patás hátasállat).
Tehát meg lehet tanulni és át lehet élni ezeknek a szertartásoknak a lényegét másoktól, mások segítségével, de ha a természetet figyeljük és követjük, akkor egyértelműen adottak lesznek számunkra az ünnepek. A kerek évkörben mindössze hat alap ünnepet, ha tartunk, máris megtettünk mindent a hagyomány tovább éltetéséért. A két napéjegyenlőség és a két napforduló, valamint május 1. és november 1. adja ezt a keretet.
Tavasszal jöhet a tél-temetés, kiszézés, a kikelet és megújulás (amiből mára Gyümölcsoltó Boldogasszony napja és az egész húsvéti ünnepkör alakult ki), nyáron pedig Napisten tisztelete (ami mostanra Szent Iván-éjként került be a köztudatba). Ősszel a betakarítást lezáró szer (ma Szent Mihály napjává alakult át), télen pedig a Karácsony őse, a kerecsen, a Fény-ünnep. Május elején megnyílnak az égi kapuk a felső világ felé, ez manapság a májusfa-állításban jelenik meg. November eleje pedig ma Halottak napja, régebben inkább Ősök napja, amikor az alsó világ felé nyílik meg a kapu.
Ha pedig befelé is igazán figyelünk, magunkra, a szívünkre, akkor talán az a legjobb. Ha a régit mai köntösbe bújtatjuk. Összegyúrjuk az ősit a modernnel. A szert átéljük, a hagyományt tovább éltetjük. Valahogy így…
Réka útja
Képek forrása: Réka útja, Tóth Réka, 2006. december Máriahalom
