A mozgás igen fontos kicsiknek és nagyoknak. Azon túl, hogy fitten tart, erősíti az immunrendszert és segíti a lelki egészség megőrzését is, így most még fontosabb, hogy ebben a mindenkinek nehéz időszakban erre is figyeljünk! #maradjotthon

Aki ismer, tudja, hogy a rendszeres sport, mozgás az egész családunk életének egyik alap pillére, mindennapjaink része. Békeidőkben rendszeresen járunk edzőterembe, spinningre, crossfitre, futni, biciklizni, közösségi sporteseményekre. A gyerekek már a hasamban hozzászoktak ehhez és mindez folytatódott a születésük után szinte azonnal. Régebben is volt, hogy időhiány vagy logisztika, ünnepek miatt a lakásban vagy a kertünkben kényszerültünk edzeni, de a mostani járványügyi helyzet miatti karantén egy teljesen új helyzetet teremtett számunkra. Mint annyi minden mást, a napi sportot is szűk keretek között kell megszerveznünk. Két hét alatt sikerült alkalmazkodnunk és lehetőségek tárháza került a látókörünkbe.

Az alábbiakban összefoglalom az elmúlt két és fél hetünket sportolás szempontjából, hogy milyen lehetőségeink vannak az itthoni edzésre. Remélem, minél többen kedvet kapnak és a pár hónapos bezártság sok-sok embert fog rászoktatni a rendszeres testmozgásra.

Elől járóban annyit szeretnék még elmondani, hogy rettenetesen szívemen viselem az edzők sorsát, akik a bezárt edzőtermek, sportegyesületek miatt elestek bevételeik nagy részétől. Ezért is tartom fontosnak, hogy, aki csak teheti vegye igénybe az online edzéseket heti 1-2 alkalommal és támogassa anyagilag is az otthonukba kényszerült sportembereket.

  1. Az iskola bezárásának másnapján szereztem be két szobabiciklit a Spinning Hungary jóvoltából. Elsők között rendeltem házhoz a kerékpárokat igen kedvező bérleti konstrukcióban, telefonhívásom után két órával már a teraszunkon figyelt a két bicaj. Azóta is folyamatosan szállítják házhoz a konditermekben ragadt, amúgy kihasználatlanul maradt eszközöket. Több száz megszállott spinning örült örömére. Napról napra egyre több spinning edző indítja el élő óráit. Zárt csoportokba kell bejelentkezni és előre meghirdetett fix időpontokban indulhat a közös tekerés. Van, hogy több tucatnyian nyomjuk végig a 60 perces órát. Ajánlom a Spinning Hungary oldalát, Kilin Tamás oldalátViczián Gyöngyi oldalát és a Tekerj Otthon – indoor cycling Gyöngyivel oldalakat. Nagyon várom már, hogy mikor lesz egy nagy online spinning maraton vagy valami nagy össznépi közös tekerés.
  2. A három kislánnyal nagy kedvencünk Rubint Réka hivatalos oldala. Réka jókedve, képernyőn is átjövő energiája mindannyiunkat magával ragad. Minden hétfőn, csütörtökön este 19.00 órakor és szombaton 17.00 órakor tart másfél órás élő órát, több mint tízezer lelkes rajongó társaságában. A világ különböző pontjairól követik Rékát és tornáznak vele együtt. Nem semmi, amit ez a három gyerekes anyuka véghezvitt! Nekem ő nem annyira kemény, de a lányaimmal remek időtöltés.
  3. A kedvenc edzőm, Farkas Bálint, a Crosswolfit oldal tulajdonosa, – akinek teltházas óráit évek óta látogatom – nem hagyott cserben minket a karantén idejére sem. Naponta posztolja az edzésterveket és március 30-án elindultak az online videós edzések, amikor is a tévére kivetítve együtt edzhetünk Bálinttal. Egy zárt csoportban vannak megosztva a videók és havi 4000 Ft-tal támogathatjuk Bálint home office-át. Pár perces mobilizáció, bemelegítés, majd 40 perces köredzés vagy tabata körök várnak az izzadni vágyókra, végül lazítás, nyújtás. A két fiam rendszeresen jött velem a termi edzésekre is, ezért nem kérdés, hogy itthon is együtt nyomjuk!
  4. Heti két-három alkalommal „jár” hozzánk a gyerekek edzője, Hegyi Balázs, alias Gülü a sítársadalom egyik legjobb síspecifikus edzője. Messengeren, videóüzenetben csatlakozunk egymásra és tévén keresztül bemutatja a feladatokat, figyel, javít, motivál. Így az ő napi edzése is megvan, a gyerekek pedig a karanténban is tudnak készülni a következő szezonra. Van, hogy én is csatlakozom hozzájuk, persze csak ha bírom szuflával a brutál erőnléti és mobilizációs gyakorlatokat.
  5. Kovács Attila, a Crossfit Everybody tulajdonosa volt életem első személyi edzője, a második szülésem után segített nekem formába kerülni és vele merültem el először az egészséges táplálkozás világában. Mivel az egy éve megnyitott terme most egy ideig nem üzemel, ezért Attila is a lakásában tart naponta kétszer élő funkcionális edzéseket.
  6. Ajánlom mindenkinek a FitVideo.hu oldalt, aminek 8 évvel ezelőtt rendszeres használója voltam. Két éven keresztül használtam itthon és nyaralások alatt. Különböző konstrukciókra lehet előfizetni és közel 200 különféle szuper torna közül lehet válogatni, amihez éppen kedvünk van. Boksz, has, láb, felsőtest, step aerobic, rövid óra, hosszú óra közül válogathatunk kedvünkre pár ezer forintos havi előfizetésért.

Ezen edzések legtöbbje eszköz nélkül is elvégezhetőek, de azért nem árt beszereznünk a legalapabb felszereléseket. Nekünk régóta van itthon trx, 2 pár kézi súlyzó, gumikötél, 2-3 kettlebell, medicin ladba, lábsúly, karsúly és persze polifom a hasazáshoz. Ezeket szeretném a közeljövőben kiegészíteni még 1-2 dologgal és régi vágyam egy evezőgép, amit a teraszon szeretnék felállítani.

Az online edzések mellett próbálom heti kétszer legalább rávenni a fiúkat egy keményebb mountain bikeozásra, de ettől nem annyira lelkesednek sajnos. Másik nagy kedvencem az erdőben futás, amit hétvégente tudok megejteni, fő partnerem ebben a 8 éves kislányom. Normafa vagy a vitorlázó repülőtér a két kipróbált helyszínünk, de szeretnénk majd új helyeket is beiktatni. Nincs is jobb az ébredező természetben, a madárcsicsergés közepette beszippantani a tavasz semmihez sem hasonlítható illatát.

Még egy alapszabály van nálunk: akár esik akár fúj, akárhány fok van, minden nap kimegyünk a levegőre sétálni, rollerezni. Sokan kinevetnek emiatt és mániákusnak gondolnak, de én hiszek abban, hogy a szabad levegő és a napi mozgás alapjaiban teszi jobbá az egészségünket és a közérzetünket.

Remélem kedvet csináltam a karantén idején végezhető minden napos sportoláshoz, mozgáshoz és sokan követik majd a példánkat. Remek szórakozás ez gyerekekkel, gyerek nélkül, a szabadban vagy a lakásban, a lényeg, hogy minden nap tegyünk a fittségünkért! Mi, felnőttek és gyermekeink egyaránt!

Sportolásban gazdag heteket, hónapokat kívánok mindenkinek!

FORRÁS: Ficsakblog

Share