Minden kilencedik másodpercben állapítják meg valakinél – csak az EU-ban- hogy daganatos megbetegedéssel küzd.

Jusson eszünkbe ez a riasztó statisztika akkor, amikor megint kihagyunk egy szűrővizsgálatot, vagy a szűrővizsgálatra invitáló meghívót a komódon tornyosuló levél-halom alá száműzzük.

A daganatos megbetegedésekről, a mellrákról, a megelőzésről, valamint a megküzdési stratégiákról nem lehet eleget beszélni. Kiemelt figyelmet követelő téma ez, amiről minél többet kommunikálunk, annál nagyobb eséllyel lehet egyéni és társadalmi szinten is felhívni a figyelmet erre a betegségre. Ám az is fontos, hogy a kommunikáció térjen ki arra a nagyon fontos momentumra, hogy a daganatos betegségek is megelőzhetőek és nem feltétlenül végzetes lefolyású betegségről van szó, hiszen a korai, időben elvégzett szűrővizsgálatok, az önvizsgálat, valamint az egészséges életmód segíthetnek a daganatos megbetegedések elkerülésében valamint az azzal való harcban is.

Ám nem lehet elhallgatni azt az előrejelzést, hogy 2035-re megduplázódhat a rákos megbetegedések száma, és az igazság az, hogy ez a megbetegedés bármelyikünknél előfordulhat, érinthet minket vagy valamely szerettünket.

Én ennek nagyon is tudatában vagyok, mert a családom érintett ebben a súlyos problémában. Vannak helyzetek, amikor egyszerűen fontos, hogy őszintén tárjuk fel a valóságot, amikor a közvetlen és személyes megnyilvánulásoknak helye van.

A daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos prevenció ilyen terület, ilyen helyzet:

Én magam kiemelten veszélyeztetett vagyok, mert mindkét nagymamám rákban halt meg- az egyik mellrákban. Az édesanyám is jelenleg is ezzel a betegséggel küzd, de a szakszerű kezeléseknek köszönhetően jól van. A nővére azonban – az én keresztanyám- mellrákos megbetegedésben hunyt el 2 éve.

Miután ennyire közvetlen, ilyen szoros családi kapcsolódásokban látok, láttam rá ennek a borzalmas betegségnek a kockázataira és pusztításaira, én magánemberként rendszeresen veszek részt szűrővizsgálatokon, több civil szervezet vezetőjeként pedig kiemelt felelősséggel dolgozom azért, hogy a szűrővizsgálatokra mindenki eljusson. Nagyon sok munka van abban, hogy ez a terület reflektorfényt kapjon, hogy senki ne dugja a fejét homokba, hogy minél erősebb tudatosság ébredjen minden emberben az egészségét, egészsége megőrzését illetően.

Közvetlenül érzékelem, mennyire szükségesek a rendszeres szűrővizsgálatok, és milyen fontos az IDŐBEN megkezdett kezelés, hiszen ezen (is) múlhat a betegség lefolyása, a szervezet reagálása, ezen múlhat élet és halál.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a rendszeres szűrővizsgálatok életet menthetnek!

De a szűrések csak akkor hatékonyak, ha azokat időben és rendszeresen végeztetjük el, ha nem csak hébe-hóba, – amikor valami ránk ijeszt – hanem stabil rutin az életünkben. Ezt a rutint pedig egészen fiatalon kell megszereznünk- a saját családunkban.

Szülőként nagy a felelősségünk ezen a területen, azt kell megtanítanunk – MEGMUTATNUNK gyermekeinknek, hogy érdemes az egészség mellett dönteni.

Az egészséges életmódra való áttérés kívánalma ma már nem kerülhető meg. Meg kell hoznunk ezt a döntést, hiszen ha felhagyunk egészségtelen, szervezetünket romboló szokásokkal, azt testünk meghálálja. Minél fiatalabb korban történik meg ez a pozitív váltás, annál nagyobb eséllyel kerüljük el az olyan megbetegedéseket, amelyek az életmóddal összefüggésben állnak.

Elengedhetetlen a rendszeres testmozgás beemelése a mindennapokba. A vitaminban és rostokban gazdag táplálkozás, vagyis szükséges a zöldség és gyümölcs fogyasztása a zsíros, finomított cukrot és fehérlisztet tartalmazó fogások helyett. Mert ez lehet az alapja a megfelelő testsúly, a BMI megőrzésének és az aktív élet fenntartásának. Az ezzel kapcsolatos tudatossága szükség van.

Erre a tudatosságra épült ebben az évben  Mindennapok Női Szemmel Egyesület “Egészségügyi prevenció a családokért – Hogy anya nagymama, apa nagypapa lehessen!” címmel indított kreatív online kampánya is.

E kampánynak elsődleges célja volt az egészséges életmódra való átállás támogatása, kiemelten a családos édesanyák tudatosságának egyszerű, de hasznos mindennapi tetteire fókuszálva. Ezért elsősorban olyan családanyák aktivitását várták, akiknek valamilyen kreatív formában sikerült elérniük, hogy a párjuk, gyerekeik, szüleik vagy éppen saját maguk, megmozduljon, sportoljon, növelje a mindennapi aktivitást, egészségesebben táplálkozzon és a lelki egészség kérdése is szerepet kapjon a család életében.
A legkreatívabb pályázatok készítői meghívást kaptak az ünnepélyes díjátadóra, melyre 2023. október 16-án, hétfőn kerül sor a Rudas Bisztróban, ahol egy másik nagyon fontos, és szintén az egészségmegőrzésre fókuszáló másik eseménnyel, a „Prevencióval a rák megelőzéséért – aktivitással a hosszú életért” című konferenciával együtt kerül sor.

Nagyon örülök annak, hogy a Mindennapok Női Szemmel Egyesülettel minden évben tudunk szervezni valamilyen, a rák ellenes küzdelem köré épülő aktivitást, rendezvényt. Egy éve a „MELLesleg téged is érinthet” – szűrővizsgálat az egészségedért! konferencia, kerekasztal beszélgetés, valamint a MEGGYÓGYULTAM! SORSTÁRS KÉPTÁR segítségével fókuszáltunk a daganatos betegségekre, a megelőzésre és az egészségvédelemre.

Az elmúlt évben  „A rák ellen, az emberért, a holnapért” Társadalmi Alapítvánnyal is összefogtunk- akkor már második alkalommal annak érdekében, hogy minél szélesebb körben tudjuk informálni az embereket arról, hogy mennyire fontos az önvizsgálat, a szűrés, az egészséges életmód a daganatos betegségek megelőzésében.   „A rák ellen, az emberért, a holnapért”Társadalmi Alapítvánnyal tavaly egy együttműködési megállapodást is aláírtunk e közös cél érdekében.

Hiszünk abban, hogy az egészségtudatosságra épülő felvilágosító kampányoknak, a daganatos betegségek megelőzésével foglalkozó minden eseménynek hatalmas szerepe van a felkészítésben. Hiszen nem csak azzal kell tisztában lennünk, mely körülmények kedveznek a betegség kialakulásának, vagy hogyan kerülhetjük el azokat, az is előremutat, ha ismerjük a betegség folyamatát, és tisztában vagyunk azzal, hogyan vehetjük fel a harcot a betegséggel szemben, milyen esélyeink vannak, milyen a gyógyulási ráta.

Minél többet beszélünk erről a témáról, minél tudatosabbak vagyunk egészségünk megőrzésének területén annál nagyobb az esély egy hosszú, boldog, egészséges életre.

A cikk szerzője: Király Nóra, a Mindennapok Női Szemmel Egyesület alapítója
A cikk forrása: Ficsakblog.hu

Share