Barát – a régi aranyat ér, az új ezüstöt, tartja a mondás. Kérdés, hogy ez valóban így van-e?
A megbízható, régi barátok, akikkel együtt átmentünk tüzön-vizen, nagyon fontos részei az életünknek. Megismertek minket az iskolában, látták, ahogy leérettségizünk, tanúi voltak az első szerelemnek, a szakításnak, számos sikernek és bukásnak. Ismernek minket, ahogy mondani szokás, mint a rossz pénzt. Tudják milyen kávét szeretünk, melyik rokonunkkal nem jövünk ki és hogy mik a legnagyobb fájdalmaink az életben. És pontosan tudják, kik vagyunk…
De, mi van akkor, ha olyan hatások érnek, amelyek gyökeresen megváltoztatnak minket? Ha coaching, terápia, tragédia, egy nehéz időszak, egy betegség, vagy bármi más miatt egyszer csak másképp látjuk a világot? Ha olyan új dolgokat, erőforrásokat, nézeteket fedezünk fel, amelyek nagyon eltérnek attól, ahogyan régen éltünk/gondolkodtunk? Ha netán megtanuljuk asszertíven megvédeni a határainkat?
Ha a barátság nem épül másra, mint jól körülhatárolt szerepek eljátszására és apró, alattomos hatalmi játszmákra, akkor bizony olyan kapcsolattá fog válni, amely gúzsba köt, ahogy változunk.
Mik ezek a játszmák?
Például két barát között lehet az a megállapodás, hogy az egyik a jó anya, aki mindig tud tanácsot adni a gyermeknevelési kérdésekben. A másik az, akinek sikeres karrierje van, de nem olyan “jó anya”. Így, ő lelkiismeretfurdalással hallgatja a jó anya sikersztorijait, amikre ő a fizetésével és az előléptetésekkel “vág vissza”.
Vagy az egyik lehet a csinos, a másik pedig a talpraesett, aki egyengeti a csinos barátnő útját és óvja-védi a “veszélyektől”.
Van, akinek tökéletes a párkapcsolata és nem érti mit “bénázik” a másik, aki viszont a sportosságával, vagányságával meglehetősen népszerű a férfiak körében.
Olyan is előfordul, aki “fegyverként” használja a gyermekei számát, míg a másik színes, kalandokkal teli, szingli életével “henceg”.
A baráti társaságokban is ki vannak osztva a szerepek és megvannak az ehhez kapcsolódó játszmák: az elegáns, a vicces, a naív, a csinos, az értelmiségi, a megmondóember, az ivócimbora, a legjobb szakács, az anya, a szingli és van még ezer más lehetőség.
Természetesen ezek a játszmák óvatosan, sokszor rejtetten, de mindenki által jól ismert és elfogadott szabályok szerint zajlanak. Ugye ismerősek ezek a szereposztások? Vagy ha ezek épp nem, akkor is tudjuk hogy egy-egy barát mit vár el tőlünk, mint normális viselkedés, ugye?
Ha gyökeresen megváltozunk, akkor viszont előfordulhat, hogy nincs már kedvünk a régi szabályok szerint játszani. Nem mi akarunk lenni azok, akik mindig mindenkit meghívnak. Nem akarjuk véka alá rejteni a véleményünket arról, amit a másik szerintünk nem jól tett. Nem akarjuk többet eljátszani a védőangyalt, ha a másik századszorra is ugyanazt a hülyeséget csinálja. Nem akarjuk elviselni, hogy kimondatlanul is megrójanak, ha nem maradunk otthon a gyerekünkkel hatéves koráig.
Ilyenkor válik el, hogy a régi barátság igazán aranyat ér-e!
Mert, nem mindegy, hogy a barátunk minket tart fontosnak vagy csak a szerepünket kell eljátszanunk neki az ő saját színielőadásához.
A változás mindig vihart kavar a régi kapcsolatokban, de ha elült a szél és leszáll a por, akkor láthatjuk meg igazán, kik azok, akik porosan, akár megtépázva még mindig ott állnak mellettünk.
És az ő barátságuk az, ami nem is aranyat ér, hanem gyémántot! Ők azok, akiknek annyira fontosak vagyunk, hogy veszik a fáradtságot újra megismerni minket. Nyitottak arra, hogy megnézzék egy új nézőpontból a világot és támogassanak minket akkor is, ha nem teljesen értenek velünk egyet. Ők azok, akik nem gúzsba kötnek, hanem szárnyakat adnak, ők az igaz barátaink!
Czirják Eszter, család- és rendszerállító, Theta-floating coach
