Ki volt a festőművész, akinek a nevét, műveit csak 1902-ben, 23 évvel a halála után, a Nemzeti Szalonban megrendezett életműkiállításon ismerte meg a magyar közönség? Paál László székely származású, elszegényedett nemesi családba született, 1846. július 30-án. Édesapja postamester volt, akinek a hivatása miatt sokat költöztek. Paál szülei első gyermeke volt, őt még egy ikerpár, Gyula és Berta követte. Már fiatalon, Aradon tanult festést és rajzolást, majd 1862-ben megismerkedett Munkácsy Mihállyal. Végül apja unszolására Bécsbe jelentkezett a jogi karra, a jogi tanulmányok helyett azonban inkább a Bécsi Képzőművészeti Akadémia előkészítőjében töltötte az idejét. Itt végül Albert Zimmermann tanítványa lett.
Szerencsére a családja, miután apja kiutazott Bécsbe, és személyesen beszélt az oktatóival, nem gördített akadályokat a fiú útjába. Munkácsyval ekkorra már nagyon közeli barátok lettek. 1870-ben barátja unszolására Paál László Düsseldorfba költözött, ahol közösen béreltek egy lakást. Munkácsy volt az is, aki segített, hogy az ő egyik képét megvásárolni akaró J.S. Forbes műkereskedő vásároljon egy Paál által festett tájképet is. A műkereskedő meghívta a barátokat Londonba tanulmányútra. A következő években Forbes lett az, akinek Paál elküldte a képeit, és akinek a jóvoltából finanszírozni tudta az életét és a tanulmányútjait.
A fiatal festő végül 1872-ben Párizsban kötött ki, miután Düsseldorf után Munkácsy ide is maga után hívta. A nyarakat a Párizstól nem messze lévő Barbizonban töltötte, ahol folytatta a tájképek, ezen belül is az erdők megfestését.
Paál László esetében nehéz korszakokról beszélni, hiszen mindössze 32 évet élt, és a képei, témájukat tekintve meglehetősen hasonlóak. Annyit mindenesetre érdemes tudni, hogy Munkácsyval nagy rajongói voltak a 17. századi németalföldi mestereknek. Ennek a hatása, hogy eleinte Paál képei nehezebbek, sötétebbek voltak, akárcsak például Rembrandt képei.
Később, miután tanulmányozott olyan festőket, akik akvarellel tájképeket festettek, a színei kivilágosodtak. Barbizonban újabb hatások érték, és így a festményein egyre nagyobb hangsúlyt kapott a fény és árnyék játéka.
1877-ben egy baleset során agysérülést szenvedett, ami túl sok volt a tüdőbetegségben legyengült szervezete számára. Az utolsó két évét a charenton-le-pont-i szanatóriumban töltötte, ahol 1879. március 3-án halt meg. Paál termékeny festőnek bizonyult, mintegy hetven képet hagyott hátra, amelyeknek nagy része erdei tájkép. Több forrás is megemlíti, hogy mennyi időt töltött erdőjárással már egészen fiatalkorától kezdve, később pedig a szabadban is festett.
Az 1878-as párizsi világkiállításon bronzérmet nyert az Út a fontainebleau-i erdőben című képével. Ennek ellenére a magyar közönség csak akkor ismerte meg a művészetét, amikor 1902-ben a Nemzeti Szalonban megrendezték életműkiállítását. Azóta Magyarországon is az egyik legnagyobb tájképfestőnek tartják. Képei nagy része a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.
Borítókép: Munkácsy Mihály: Paál László
Eszter
