Láthatatlan húrokon – az érzelmi EQ az egyik legemberibb jellemzőnk

Kapcsolataink alakulása, de iskolai, sőt szakmai előmenetelünk szempontjából is rendkívüli jelentősége van az érzelmi intelligenciának. Olyannyira, hogy ma már legalább olyan fontos jellemzőként tekintünk az EQ-ra, mint pár évtizede az IQ-ra. De mi is az az EQ? Egy olyan komplex képesség (rendszer), amely lehetővé teszi, hogy időben és megfelelő módon felismerjük, valamint szintén megfelelő módon […]
Tervezzük szépre, szeretetre az Új Évet

Véget ér ez a formabontó, hatalmas kihívásokat és sokunk számára nagy veszteséget is hozó év. Szívesen gondolnánk azt, hogy spongyát rá, majd ezt is elfelejtjük, de valószínűleg 2020 az az év lesz, ami meghatározó módon beég az emberiség tudatába, történelmébe.
A legfontosabb infók a CSOK-ról

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) egy vissza nem térítendő állami támogatás, ami azt jelenti, hogy az igénybevevőnek nem kell visszafizetnie az összeget, ha teljesíti a szerződésben foglaltakat. A támogatás legfeljebb 10 millió Ft lehet. A támogatás pontos összege a támogatás céljától, a lakás vagy lakóház hasznos alapterületétől és a meglévő, illetve vállalt gyermekek számától függ. […]
Jelzáloghitel-elengedés – a legfontosabb alapinformációk

A Családvédelmi Akcióterv részeként hozott intézkedések egyike a jelzáloghitel-elengedés, amelyek révén további terheket igyekeznek levenni a családok válláról. A kedvezményt csak a gyermek születését megelőzően felvett lakáshitelekre lehet igényelni. Ezzel a kedvezménnyel a második gyermeket vállaló családok is 1 millió Ft támogatást kapnak, harmadik gyermeket vállalók pedig 4 millió forinttal csökkenthetik a lakáshitel-tartozásukat. A jelzáloghitel […]
Nagyszülői GYED, Nők 40 program

A nagyszülők támogatása és a fiatal családokba való integrálása kiemelt prioritást élvez a magyar kormány politikájában. Az egyik ilyen intézkedés a Nők 40 program, melyet 2011-ben vezettek be. A Nők 40 kedvezménnyel azok a nők élhetnek, akik 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek, és a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba szeretnének menni. Ezeknek a nőknek nem kell […]
Az üvegplafon jelenség – Így állunk ma

Tény, hogy a vállalatok felső, legfelsőbb vezetői között szinte alig vannak nők. Emellett pedig ugyanazért a munkáért, ugyanabban a munkakörben, ugyanazzal a képzettséggel és munkában eltöltött idővel a nők bruttó fizetése szinte mindenhol a világon érzékelhetően kevesebb, mint a férfiaké. Ez napjaink egyik, a női karrierrel kapcsolatos legfontosabb üzleti, vállalati, HR és társadalmi kérdése, az […]