12 TIPP a sikeres életmódváltáshoz

Talán nincs is olyan nő a környezetünkben, aki egyszer- kétszer ne szánta volna rá magát valamilyen „diétára”. Valami olyan jellegű étrend változtatásra, amelytől nagy változásokat remélt, de vagy  több bajt okozott a diéta, mint maga az alapprobléma, ami miatt vállalta az erőfeszítéseket vagy lemondást. Vagy teljesen eredménytelennek bizonyult. Természetesen azokra a diétákra utalunk, amelyek túl […]

Share

A “mi bajod van? Semmi” – helyett beszéljünk őszintén az érzelmeinkről

Nem mindenki láthatott megfelelő párkapcsolati kommunikációs mintákat gyerekkorában. A legtöbben inkább azt figyelhették meg, ahogy egy fellépő feszült helyzetben egyik-másik fél dühödten és sértődötten kivonult a konfliktusból, esetleg még jól be is vágta maga után az ajtót. Vagyis az érzelmek kontroll nélküli áradását, más esetben az érzelmek visszafogását (elfojtását) leshették el, és ez utóbbi mellé […]

Share

A takarékosság női szempontjai – pénzügyi újratervezés 2021-ben

Szerencsésnek mondhatja magát az az ember, aki gyerekkorában elsajátíthatta a takarékosság alapjait, és ha nem is tudott minden praktikát gyerekként megszerezni, az attitűdöt igen. Nem lehetetlen azonban teljesen kezdőként új alapokra helyezni a javainkkal való bánásmódot és akár pénzügyi szempontból újratervezni életünket.

Share